A Gasztro Gerilla

GerillaGasztro

Bundáskenyér Gerilla módra

Szendvicsvariációk

2017. október 27. - GerilLaca

20171026_204730.jpg

A sűrű őszi program és a KCBS  versenyre való felkészülés mellett sajnos nem maradt sok időm főzni, ötletelni.

Azonban vége a hajtásnak, szépen lassan visszatér minden a normális kerékvágásba.

Régóta dédelgetett ötletem, hogy belekezdek egy újabb sorozatba, ami a szendvicseket veszi górcső alá.

Sort szeretnék keríteni az ikonikus szendvicsételek elkészítésére, másrészt saját ötletek megvalósítását is tervezem.

A mostani a lányomnak készült egy hirtelen ötlet alapján. A bundáskenyér eleve nagy sláger, ebbe igyekeztem új színt vinni, úgy gondolom sikerült.

Ezekből dolgoztam:

  • 2 szelet fehérkenyér (héját levettem), toast kenyérből is lehet, nekem ez volt otthon
  • 3 szelet bacon
  • fél fej hagyma felvágva
  • löttyintés juharszirup
  • 3 szelet cheddar
  • 1 tojás
  • bors
  • vaj

A bacont és a hagymát serpenyőben megpirítottam, amikor már eléggé megpirult rálöttyintettem a szirupot.

A kenyeret megvajaztam a két szelet közé pakoltam a hagymát, bacont, sajtot, megborsoztam.

A tojást felvertem belemártottam a szendvics minden oldalát, majd kevés olajban minden oldalát megpirítottam.

Az eredmény magáért beszél!

20171026_204730.jpg

További cikkek, receptek a gerillagasztro.blog.hu oldalon!

Jó étvágyat!

A bejegyzés trackback címe:

https://gerillagasztro.blog.hu/api/trackback/id/tr9913102018

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása