A Gasztro Gerilla

8 dolog amire mindenképpen érdemes figyelni, ha túrázol

2017. március 23. - GerilLaca

 

 

Nyakunkon a jó idő, sokan igyekeznek minél több időt a szabadban tölteni.

Gyerekkorom óta járom az erdőket, javarészt nem utakon, illetve nem a frekventált turista utakon közlekedve.medvehagyma.jpg

 

Mióta gyermekeink vannak, ebből nyilván alább kellett adnom, gyakran találkozom másokkal is az erdőben.

Nem tagadom, mint rajtam kívül jónéhányan, valahol én is a magányt keresem a vadonban, eleve nem szívesen osztozom rajta másokkal, ebből kifolyólag eredendően kritikusabb vagyok az átlagnál.

Ha már így alakul, igyekszem úgy viselkedni, hogy lehetőleg ne zavarjak másokat, ne rontsam el az ő kikapcsolódásukat.

Sajnos a mai túrázók körében rengeteg olyan emberrel hoz össze a sors, aki nincsen tekintettel a környezetére.

Álljanak itt az erdőjárás (szerintem) legfontosabb írott és íratlan szabályai.

Gondolhatnátok, hogy ezek elcsépelt dolgok és mindenki tudja/betartja, hát sajnos nagyon nem.

Nem véletlenül írom le, szinte mindegyik probléma felmerül minden túránk alkalmával.

 Udvariasság

Köszönünk, ez ugyanolyan, mint reggel felkelni, vagy táplálkozni, vagy inni.

Találkozol valakivel, köszöntöd:

A férfi köszönti előre a nőt

A fiatalabb köszönti előre az idősebbet

A társaságba /pihenő-, tűzrakóhelyhez újonnan érkezett köszönti előre az ott lévőket

A köszönést kötelező módon fogadjuk

Előzékenység

Ha meredeken, dombon, hegyen közlekedünk, MINDIG a felfelé jövőnek van elsőbbsége.

Köszönünk, félreállunk, megvárjuk amíg tovább halad.

Nem toljuk félre, nem rúgjuk fel, nem ütjük el.

Pihenőhelyeken, padoknál, ha érkezik valaki, köszönünk/fogadjuk a köszöntését, ha idősebb, vagy kisgyerekkel van,felkínáljuk az ülőhelyet.

 

Kerékpár

Ha kerékpárral közlekedem a turistaúton (nem kijelölt kerékpárútra gondolok), meghúzom magam, mert nem kerékpárút, nem gondolom azt, hogy nekem van elsőbbségem, nem gázolom el a turistákat.

Előzékeny vagyok, köszönök.

 

Tudom a ló nagy, erős is, meg gyorsan megy, ráadásul 4 lába van.

Ennek ellenére nem tapostatjuk el vele a túrázókat, nem, a gyerekeiket sem.

Nem üríttetjük a padok/tűzrakóhelyek mellé, lehetőleg a turistaút kellős közepére sem.

 

Kutya

Na ez a téma a szívem csücske.nokutya.png

Mindjárt az elején szeretném leszögezni, szerintem egyáltalán nem való erdőbe az eb, hacsak nem munkakutya.

A hobbikutyatartást nem tartom valami sokra, ettől függetlenül elfogadom, hogy másoknak ez a hobbija.

Vannak kutyás barátaim, szoktak kutyát hozni magukkal, nyilván kompromisszumokat kötök.

Ők kultúráltak, megkötik az ebet, ha éppen nincs megkötve, de jön valaki szembe, odahívják és megfogják.

Nem, nem bizonygatják, hogy nem harap, nem engedik, hogy összedörgölőzze/nyálazza a kedves kirándulókat.

Nem, hálát sem várnak el mindezért, mert pl. tudják, hogy természetvédelmi területre tilos kutyát vinni és tilosban járnak…

Pihenőhelyeken jó messze kötik ki a padoktól, hogy ne zavarjanak másokat.

Nem üríttetik a kutyát a turistaútra, odébb mennek pár métert és ott teszik, utána avarral, földdel letakarják.

 

Szemét

Másik kedvenc témám.noszemet.png

Erdőben nem szemetelünk!

Lerágott csont ez is, tudom, de ne gondoljátok.

Minden túrán össze tudok szedni egy szatyor szemetet.

Nem is értem, pedig annyira egyszerű.

Valami kiürül, beteszed egy zacsiba, azt pedig a hátizsákodba, mi ezen olyan nagyon nehéz?

 

Rongálás

Vadászleseket nem tesszük tönkre, nem visszük el a létrát.

Kilátókat szintén nem, nem, itt sem hagyunk szemetet.

 

Természetvédelem (általános) szabályainovirag.png

Nem szedünk virágot természetvédelmi területen, azt a kis semmilyen giz-gazt sem, gyermekek sem.

Nem ordibálunk, vadakat nem hajtjuk, kutyát sem engedjük utána.

Halkan közlekedünk, nem viszünk magunkkal rádiót, tisztelünk másokat, akik kikapcsolódni, pihenni járnak az erdőbe.termved.png

Tüzet kijelölt helyen rakunk, ha kész a kaja eloltjuk, szemetet természetesen összeszedjük, elvisszük magunkkal.

 

És végezetül, minden eszközzel óvjuk, védjük a természetet!

Vigyázzunk rá, hogy unokáinknak is legyen hol kikapcsolódniuk!

További cikkek, receptek a gerillagasztro.blog.hu oldalon!

A bejegyzés trackback címe:

https://gerillagasztro.blog.hu/api/trackback/id/tr6812680989

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lobo Marunga 2017.03.24. 15:11:24

Jó összeállítás, pár dolgot még hadd tegyek hozzá:

- Ha tüzet rakunk (a kijelölt helyen) nem égetünk benne minden vacakot, főleg nem műanyagot.
- A tűzrakóhely nem szeméttároló, nem megfelelő módja a szeméttől való megszabadulásnak, ha odarakjuk.
- Nem égetünk nem éghető anyagot (pl. sörösdobozt)
- Ha tűzrakási tilalom van, mindenhol tilos.

Egyéb:
- Nem kell mindenkinek tudni róla, hogy ott jártunk, nem kell felvésni a padra, pláne fára a nevünket. Ha mégis tudatni akarjuk, a szelfi vagy a sima fénykép már eléggé elérhető találmány.
- Szerintem virágot sehol ne szedjünk... Szintén javaslom a fényképet, ott jó az, ahol van, ott szép, és ott van neki feladata, célja.

LoMo9 2017.03.24. 15:14:43

Jó poszt, hozzátenném, hogy alapvetően prosztóság és önzőség az erdőben nem kijelölt utakon járni, csak azért hogy pastime-ként az egyedüllétet megélhessem szombaton-vasárnap.

Mert csak a "nem-utas" részen HÁBORÍTATLAN a természet és az ott élő állatok-növényzet nincs kitéve a városból kiszakadt túrázónak (szag- és zajhatás, rongálás stb.).

Kultúr-erdőjáró meghagyja az erdőt magának, és tisztában van vele, hogy ő ott másodrendű és neki kell alkalmazkodnia, alas csak kijelölt helyen/úton jár. :)

Dexter82 2017.03.24. 15:19:19

@Lobo Marunga: Üdv, maximálisan egyetértek! Köszi!

Burgermeister 2017.03.24. 15:22:02

jo post
kérdezem...inkább nem

Dexter82 2017.03.24. 15:26:22

@LoMo9: Nem feltétlenül értek egyet.
Ennyi erővel a jelölt utakon sem szabadna háborgatni a természetet.
Nőhetnének fák, virágok annak a helyén is.
Gyermekkoromban, erdő szélén laktunk, nem is voltak felénk turistautak.
Egyszerűen kiszaladtunk az erdőbe.
Másrészt, ugyan nem tartom magam mindenhatónak, de Barlangkutatóként, mászóként, gombászként alkalmasnak tartom magam arra, hogy út nélkül se tegyem tönkre és minél kevesebb kárt tegyek benne.
Amúgy meg a turistaúton pl nem nő gomba… :-)

hejdroid 2017.03.24. 16:10:58

A hangoskodunk, üvöltözunk mert félünk a "zord" természetben, a komfortzónánkon kívül - társaságokat nem is emlitve.

Leylandi 2017.03.24. 16:32:15

Csatlakozom, a városból kiszabadult főemlőshordák dobhártyaszaggató, t.könrúgott szamárcsődöréhez hasonló hangokat hallató állati üvöltéseit helyben kirótt 50 botütéssel honorálhassa a normális többség. De legjobb lenne a városlakót en bloc az erdőből kitiltani. 20-50 ezres lakosságszámnál még eseti engedéllyel jöhetne 1-2 ugyan, felette viszont feltétlenül.

Propi Ropi 2017.03.24. 16:57:19

A hobbykutyatartást nem tartja sokra a cikk szerzője. Nem való a kutya a természetbe. A rettenetesen unalmas és sablonos íromány arra enged következtetni hogy az író csak hörcsögöt kapott a panelba.

gwr 2017.03.24. 18:19:36

@Propi Ropi: Szerintem az derül inkább ki, hogy személyedben egy érintett kutyást köszönthetünk.

Dexter82 2017.03.24. 18:27:57

@Propi Ropi: vidéki kölök vagyok, volt/van tyúk,liba,kacsa,macska,egér,pele,nyest,törpeharcsa. Kutyákat nem kedvelem, ez egy vélemény. Köszi a kritikát, igyekszem sablonmentesen írni. Üdv

p.a 2017.03.24. 18:57:26

@Propi Ropi: És akkor ő nem is ember?

p.a 2017.03.24. 18:58:12

Vadászlest nem teszünk tönkre.
Arra gondolunk, hogy az azért van ott, mert a vadászok sem bántják a természetet és ebben segít nekik.

p.a 2017.03.24. 19:00:46

@hejdroid: Értem én ezt a legyünk csöndben mentalitást. Tényleg ne zavarjunk másokat, ha lehet. Ezzel együtt a modern ember egyik nagy problémája, hogy sohasem engedi ki a hangját. Mondjuk egy rock koncert jó erre, de aki nem szereti az olyat, annak marad a hegyoldal. És újra leírom: értető a felvetés csak van egy másik oldal is.

Dexter82 2017.03.24. 19:51:40

@p.a: Vadászles a vadászoké, nem értek egyet politikusokkal (egyikkel sem), mégsem rombolom le a parlamentet. Magánvélemény: vadászat a szívem csücsöke, nem, nem a részeg, drága pénzért hajtót lövő német vadászos, vagy az énekesmaradatlopó olaszvadászos, hanem az ősi, hagyományokból táplálkozó "vadászias" vadászat.

Cpeti123456 2017.03.24. 19:57:05

Jól nevelt kutya mehet az erdőbe gond nélkül.

Dexter82 2017.03.24. 20:00:47

@Cpeti123456: Igen, egyetértek. Szerintem, ami különösen fontos lehet, a gazdája is legyen jól nevelt. Bár állítólag a kutya olyan, mint a gazdája.

Cpeti123456 2017.03.24. 20:04:32

@Dexter82: Tökéletesen igazad van.
Aki jól nevelt kutyát visz az erdőbe az maga is jól nevelt. Idáig ez bejött.
A múlt alkalommal valami hormonzavaros szuper izomkutyát láttam az erdőbe, de kötve volt, s a gazdi is pont úgy nézett ki. Nyilván teljesen megbolondult(ak) a vaddisznó illatok kapcsán.

csárlszbrunzol 2017.03.24. 20:11:55

"Valami kiürül, beteszed egy zacsiba, azt pedig a hátizsákodba, mi ezen olyan nagyon nehéz?"
Nem nehéz, csak nem így van szocializálva az emberek többsége. Nem csak az erdőben gond, ez, bárhol máshol is. Túlzó elvárás, hogy az erdőt jobban tiszteljék meg. Eszükbe sem jut (az megint más kérdés, hogy az efféle valásos tisztelet is túlzásba hajlónak érződik, de ez most nem tárgya a hozzászólásomnak).
A lényeg, hogy az egyszeri parasztnak kiesik a kezéből bármi, amire már nincs szüksége. Ballaszt, teher, szabaduljunk meg tőle minél hamarabb. Nehogy már cipeljem, he! Bárhol. Cigisdoboz? Utolsó szálra rágyújt, elejti, jóság. Csik? Dettó. Bármi zacskó, csomagolás? Megettem a szendvicsem? A csomagolását elhagyom...
Sajnos ez a valóság, nézz szét az erdőn kívül is. Ez majd akkor változik, ha jön olyan generáció, amelynek a többsége már ezt látta mintaként. Mikor fog ez megfordulni? Fogalmam sincs. De igény volna rá, mert jelenleg ritka nagy parasztok vagyunk. És mondom: nem csak az erdőben.

Bambano 2017.03.24. 20:14:24

erőltetedheted, hogy a felfelé jövőnek van elsőbbsége, ha a gravitáció másképp döntött... mindig annak van elsőbbsége aki a nehezebb helyzetben van. aki nem bír lefékezni a meredek lejtőn, annak akkor is elsőbbsége lesz, ha a felfelé jövők nem így gondolják, legfeljebb akkor tekéznek egy kicsit.

ZON 2017.03.24. 20:28:13

@csárlszbrunzol:kötelező erkölcstan/hittan, meg erőltetett napitesi helyett inkább ezt kellene első elemitől sulykolni : aki szemetel, műanyagot éget,nem szelektálja a hulladékot, az alávaló, szar ember - és ti ne legyetek ilyenek.

flort 2017.03.24. 20:29:16

@Bambano: egy ismerősöm mesélte, hogy egyik tavasszal sétáltak fel az Ágasvárra és marha sokan jöttek szembe, akik nem igazán örültek annak, hogy minden virágot le akartak fotózni.

Épp Mátrabérc volt, képzelheted. Azóta néha megkérdezi, hogy következő hétvégén merre megyünk, mert azt a hegységet inkább elkerülnék.

Dexter82 2017.03.24. 20:30:20

@Bambano: Értem, tanultam fizikát. Mi itt falun az ilyenekre mondjuk, hogy bunkó :)

Szekeres Gábor 2017.03.24. 21:56:10

Talán az egyik legalapvetőbb, hogy Ne hagyj magad után nyomot. Mostanában divat a menedéképítés, ami tök jó dolog, de sokszor elfelejtik lebontani azt. Engem zavar.

mics.1 2017.03.24. 22:14:26

@Dexter82: "természetvédelmi területre tilos kutyát vinni "
Ezt honnan szedted? Szerintem ez nem igaz.

csárlszbrunzol 2017.03.24. 22:17:24

@ZON: Hát. Nem értek hozzá, de eddig mindenhol azt olvastam, hogy nem a sulykolás, hanem a példamutatás tanít. Az meg most nem arra tanít, hogy ne szemetelj, édesfiam, mert ciki, hanem energiaminimumon kell maradni. De mondom: nem értek hozzá, csak ebben hiszek.

fabirka 2017.03.24. 22:17:42

Nagyon jó cikk, köszönöm!
A hozzászólókhoz pár észrevétel:
1. Panelba nem is nagyon való semmi más a hörcsögön és a guppin kívül. Aki kutyát tart panelban, az állatkínzó. Én panelban nőttem fel, kertesben lakom. Imádom a kutyákat, de éppen ezért nincs. Az én életembe nem férne bele. Azért meg nem lesz kutyám, hogy a kertben unatkozzon, mert nincs ki foglalkozzon vele. Ugyanez igaz a panelkutyákra is, Aki ilyet tart, az magát szereti, nem a kutyákat.
2. szemetelés. Én azt szoktam mondani, hogy akinek van kis doboza a cigi tárolásához, annak legyen egy még kisebb a csikkekhez is, amíg nem talál megfelelő kukát. És ez igaz minden egyéb szemétre. Nem a szeméttel van a baj, hanem azzal a szeméttel, aki eldobja. Ilyenkor mindig felmerül bennem a kérdés, hogy az ilyen ember élete is ilyen igénytelen és silány?

Bobby Newmark 2017.03.24. 22:38:31

@Leylandi: Meg az anyádat.

Nem elég, hogy itt kell szopnom a városban a munkám miatt a hét öt napján, azokkal az üvöltöző bunkókkal, akiket te is rühellsz, de még ki is tiltanál az erdőből, ami neked egyébként ott van az év 365 napján? Hát bekaphatod.

Bobby Newmark 2017.03.24. 22:46:21

@fabirka: Van olyan méretű eb, ami elfárad, ha elszalad a hálószobától a konyháig, az alkalmas a panelban létezésre. Mondjuk kutyának nevezni kissé jóindulatú túlzás. És igen, aki ilyet tart az magát szereti, nem a kutyákat, azzal a mondatoddal egyetértek.

Az meg mondjuk eléggé érdekes logikai bakugrás, hogy azért, mert te nem érsz rá egy kutyával foglalkozni, ezért egészen tutibiztos hogy az se, aki panelban lakik. Ezt így hogy sikerült összehozni?

Mindezekkel együtt én is ellenzem a városi kutyatartást,

fabirka 2017.03.24. 23:12:30

@Bobby Newmark: A legkisebb kutya sem való panelba. Sem a kutyának, sem a szomszédoknak nem jó. Jelentése: szarok mindenre és mindenkire. És ebben benne van a "szeretett" kutya is.

Nincs logijai csavar, csak béna fogalmazás. Annyit akartam írni, hogy nálam bár hely lenne, de időm nincs a kutyatartásra és hiába lakom megfelelő helyen, ugyanolyan önző állatkínzás lenne. Pedig pici gyerekkorom óta arról álmodom, hogy kertes házban fogok lakni és lesz vagy egy dobermanom, vagy egy farkaskutyám. De nem lesz, mert én tényleg szeretem a kutyákat és mivel minden reggel 7-kor távozom, és este fél 7-7 körül érek haza, majd gyerekek, család, egyéb ház körüli, ezért a kutya csak önzőségből lenne.
A panelban lakónak meg lehet, hogy rengeteg ideje lenne a kutyára, de az a kutya akkor is betonba van zárva és nem a földet tapossa a mancsa, és nem kaparhat magának árkot és nem kergetheti a beszabadult macskát, vagy a cserebogarat stb. Innentől kezdve meg csak egy fogoly, aki társként van emlegetve.

pamutpamlag 2017.03.25. 00:18:55

Alapvetően értem a poszt célját, és nagyrészt egyetértek veled. De pár dolgot nem értelek.

1. Jól veszem ki, hogy szerinted kutya (tágabban: állat) nem való az erdőbe (tágabban:természetbe), vadász (tágabban: ember) pedig igen?
Szerintem itt azért van némi ellentmondás, logikai bukfenc (bár lehet csak azért gondolom így, mert sok természet- és állatszerető, felelős kutyatartót ismerek, és jópár újgazdag, másokon átgázoló, részeges vadászt is, fegyverrel a kezében indokolatlanul hatalmasra duzzad az egója)

2. Szabályokat kérsz számon másokon úgy, hogy közben te sem tartasz be mindent? (kijelölt utakon közlekedés)
Ráadásul az általad említett, hiányolt szabályok jórészt egyszerűen az emberek közötti kulturált viselkedésre vonatkozó szabályok (amik mindenütt általánosan érvényesek, épített környezetben is). Míg amit te nem tartasz be, az valóban csak az általad témaként taglalt természeti környezetre vonatkozik, annak megóvását célozza.
Értsd: ha nem köszönnek/állnak félre, az nem árt az erdőnek és lakóinak, de a taposás, zavarás igen (szaporodási időszakban, vagy védett, fokozottan védett környezetben különösen,és ezt kellő szakismeret nélkül még megítélni sem tudod).

Összefoglalva:
Ha valaki normális, a társadalmi együttélés szabályait és a természet szempontjait, igényeit IS szem előtt tartja, akkor az szerintem nyugodtan mehet a természetbe, akár kutyával vagy bringával is, mert való oda, és joga van oda menni (még ha neked nem is tetszik).
Ha meg valaki nem tartja szem előtt a természetre, annak megóvására vonatkozó (írott és íratlan) szabályokat (például nem a kijelölt úton közlekedik, vagy vaskos pénzekért, hobbiból állatokat lövöldöz), akkor az nem való oda, ne menjen oda - még ha a társadalmi, emberi szabályokat betartja is (köszön és félreáll, amikor kell).

pamutpamlag 2017.03.25. 00:24:04

@pamutpamlag:
*részeges vadászt is, AKINEK fegyverrel a kezében indokolatlanul hatalmasra duzzad az egója

"Értsd: ha nem köszönnek/állnak félre, az nem árt az erdőnek és lakóinak, de a taposás, zavarás igen (szaporodási időszakban, vagy védett, fokozottan védett környezetben különösen,és ezt kellő szakismeret nélkül még megítélni sem tudod)"

Kiegészítés: a vidéki élet, falusi / erdőszéli lét, gyakori erdőjárás ÖNMAGÁBAN nem hozza meg a kellő szakismeretet. Egy - adott esetben városi - biológus például lényegesen nagyobb szaktudású, mint az átlagos falusi / erdőjáró.

Bambano 2017.03.25. 05:41:56

@Dexter82: kommentártól függetlenül a fejedre esik és/vagy letarol. szerintem ebben a kérdésben okos enged.

@pamutpamlag: arra azért figyeljünk, hogy a vadász az a vadgazdálkodás fontos eleme, mert szabályozza az állatállományt, irtja a túlszaporodott vadakat (tipikusan: vaddisznó).

Burgermeister 2017.03.25. 06:42:23

@Bambano: sztem is

Dexter82 2017.03.25. 07:19:47

@pamutpamlag:
1. igen, jól érted, a vadászat a vadgazdálkodás, ezáltal a természetvédelem, a fenntartható erdőgazdálkodás nélkülözhetetlen eszköze. Az hogy valaki kutyával rohangászik az erdőben, az nem. Ezért az értékrendemben, annak ellenére, hogy pl. barátaim is felelős ebgazdik, a vadászat jóval előrébb van.

2. nem az a post címe, hogy hogyan ne árts az erdőnek. Az alcímben láthatod, hogy szerepel a "Ne légy barom" mondat. Ezzel arra szerettem volna utalni, hogy legyünk lehetőség szerint normálisak, ahogy te is pedzegettél társadalmi normákat. Letérni az ösvényről csak bizonyos területeken nem szabad. Másrészt kérdezem: melyikkel okozok valós kárt? Ha letérek az útról és meglesem a vadat csendben, vagy ha a kutyám hajtja pl. a vemhes őzeket?

Az összefoglalásod tetszik, ha ez a néhány gondolat az erdőbe járó emberek 99%-nak fejében is meglenne, nem született volna meg ez az írás.

ZON 2017.03.25. 19:12:29

@csárlszbrunzol: a szülők egy része akar és tud példát mutatni. De a kevésbé szerencsés gyerekeknek nem tudja egyenként megmutatni a tanító, hogy ő nem tüzel PET-palackkal, csak meggyőzően elmondja, hogy az miért nem jó.

szsuzsanna 2017.03.26. 10:56:51

Engem a legjobban az dühít föl, és szomorít el, amikor, az autóval megközelíthető pihenőhelyek (is) tele vannak szeméttel..Pl. a Bükkben, -lekaszált, pad-asztalos, tűzrakó-helyes pihenők, -letelepedés előtt, fél óra szemétszedés, hogy legyen kedved maradni..
-"Rághatjuk a gittet":-vagyunk, akik sose értjük meg, hogy az üres "göngyöleg" mér' nem fér vissza a kocsiba, -és vannak akik ezt lesz@rják...
-Nem akarok mindent az óvónőkre, pedagógusokra "hárítani", -de, szerintem, sajnos, muszáj ezt is, nekik is "sulykolni", -hátha ér valamit, akkor is, ha a "kisdrága" nem ezt látja a szülőktől...
-Utálok példálózni, de, sok országban láttunk, erdei pihenőhelyeken, parkolókban szép NAGY TÁBLÁKAT, amin az áll, hogy kérjük vidd vissza a szemetedet...-talán meg kellene próbálni itthon is, hátha...

Dexter82 2017.03.26. 12:46:34

@szsuzsanna:
teljesen igazad van. Azok is külön megérnek egy misét, akik kizárólag az autóval is megközelíthető pihenőhelyekig jutnak el "kirándulni"... A táblás megoldás nem lenne rossz,de pl. itt nálunk a Pilisi Parkerdő azt tervezi, hogy leszereli az összes szemétgyűjtőt. (http://varkapu.info/erdo-mezo/20170307/megszunhetnek-az-erdei-kukák-pilisben) Mi lesz így az erdővel, ha most is csupa szemét????

szsuzsanna 2017.03.26. 16:53:48

@Dexter82: -Bocs., de egy "normális" KIRÁNDULÓNAK, milyen szemetet kell OKVETLENÜL eldobni, az erdőben ?
-több mint harminc éve kirándulgatunk, -nejlon zacskó már akkor is volt, amit, gyalogos túráknál mindig beletettünk a hátizsákba, a szemétnek, -amit, természetesen lehoztunk...

kalapos gomba 2017.03.26. 21:46:39

@Propi Ropi: Proli Roli bátor véleményt nyilvánított. Köszönjük, értékes volt...

Lobo Marunga 2017.03.27. 07:20:05

@ZON: És erkölcstanon, hittanon ezt bizony tanítják is... :)